Vissza

Garbo Műhely

Mottó: A zseni tizenkilenc rész munka, egy rész tehetség… (Goethe)

Meggyőződésünk, hogy sok ígéretes tehetség lappang az országban és határainkon túl. Olyan emberek, akik egy kis támogatással értékes műveket alkothatnának, a maguk dicsőségére és mindannyiunk lelkének-értelmének hasznára. Kiadónk elsősorban, de nem kizárólag az irodalomban jeleskedőket kívánja segíteni.

A GARBO KIADÓ egyik fontos feladatának tekinti a költői és írói tehetség felfedezését, kibontakozásának segítését. Ezen belül missziós tevékenységként végzi a 14 év alatti tehetséges gyermekek segítését, bíztatását. A sérültséggel élők értékeinek megismertetését, elismertetését fontosnak tartja.

Szinte naponta keresnek meg minket olyan kezdő szerzők (írók, költők), akiknek munkáiban sok helyen felismerhető a tehetség szikrája vagy csírája, azonban alkotásaik még nem eléggé érettek a publikációra, de sok az olyan szerző is, akiknek műve már publikációképes, de még nem teljesedett ki.

Mivel több úton lehet ugyanahhoz az eredményhez elérni, így Kiadónk is többféle lehetőséget nyújt a tehetségek kibontakoztatásához:

Elindítottuk ONLINE Műhelyünket

Azok számára, akik nem Budapesten élnek, vagy itt élnek, de e-mail-en keresztül kommunkikálnának a következő lehetőségeket kínáljuk:

Akiknek van egy írásművük, és szeretnék megmérettetni, Szerkesztői értékelés-t kínálunk. Érdekli? Folytatás >>>

Azoknak, akik nem csak egy művüket szeretnék megbíráltatni, hanem több alkotásukat is, valamint csiszolni szeretnék tehetségüket, a Garbo Online Irodalmi Klub -ot szánjuk. Érdekli? Folytatás >>>

Elindítottuk LILAKÖD Műhelyünket

Azok számára, akik Budapesten élnek, vagy nem itt élnek, de lehetőségük van a személyes részvételre a következő lehetőségeket kínáljuk:

Kiadónk nagy hangsúlyt fordít a tehetségek ápolására, ezért beindítja Írói, költői Akadémiá -ját. Ezen belül több lehetőség nyílik az önmegvalósítás támogatására. Érdekli? Folytatás >>>

Ön is érezte már azt, hogy belefullad a rengeteg tennivalóba? Hogy nem tudja beosztani az idejét? Hogy annyira stresszes, hogy e miatt nem tud koncentrálni? Már a következő feladat miatt aggódik, így az aktuálisra nem figyel rendesen?
Akkor a WÉK tréning pont Önnek való. Érdekli? Folytatás >>>

Számítógép, a Mumus. Azaz egyikünknek Mumus, másikunknak nélkülözhetetlen munkaeszköz. Ha Ön az első kategóriába tartozik, akkor bizonyára többször találkozott már ezzel a félelemmel. Ígérem, hogy 4 óra alatt ledöntjük a félelem falait. Ha nem, akkor visszafizetem a pénzét!
A képzéseknek célja nem a szakember-képzés, hanem mítosz-oszlatás: az informatika nem ördöngösség.
Tegyük barátunkká a Mumust. Hogy hogyan? Folytatás >>>